A Magyar Menedzsment Intézet alapításának 25. évi jubileumához kapcsolódóan is fontosnak érzi a társadalmi felelősségvállalás kérdését. Tevékenységében már a ’90-es évek közepétől foglalkozott a CSR témával, amikor a hazai vállalatok, vállalkozások még nem igen ismerték ebbéli feladatukat, kötelezettségüket. Örömmel tapasztaljuk, hogy ez ma már másként van.

Mint korábbi civil szervezet mindig üdvözöltük a minket támogatókat, és ahogy a múltban is voltak, a jelenben is vannak olyan szakmai és társadalmi témák, ügyek, csoportok, amikre és akikre szívesen áldoztunk volna akkor is és most is.

A jubileum kapcsán a TIÉD A JÖVŐ Alapítványra esett a választásunk. Egy olyan Alapítványra, amely 20 éve működik, mindig rentábilis és sok éven át oktatással foglalkozott, alapítványi iskolákat működtetett , ennek keretében sok száz millió forint állami pénzt kezelt, soha egyetlen ellenőrző szervezet sem tett semmiféle elmarasztaló megállapítást.

Kérjük, hogy amennyiben az Alapítvány működését, tevékenységét tudja támogatni, legyen kedves SZJA 1%-át részükre felajánlani, vagy további hosszú távú, tartós adományozási megállapodást kötni a közhasznú szervezettel.

Kedvezményezett neve: „TIÉD A JÖVŐ” ALAPÍTVÁNY

Adószám:               18077737-2-41

Alapító Okirat          letöltés